2007. november 6., kedd

Gyerekirodalmi adatbáis


Gyerekirodalmi adatbázis szolgáltatásai:

Bevezető

Az ajánló bibliográfiai adatbázis az 1995-ben a Trezor Kiadónál, a Magyar Olvasástársaság gondozásában megjelent kötet (Olvass nekem!) "folytatása" kíván lenni. A Könyvtári Intézet munkatársai (Bartók Györgyi, Hölgyesi Györgyi, Kis Klára) által készített válogatás a magyar nyelven megjelent gyermekirodalom legjavát tartalmazza rövid annotációk kíséretében, ezáltal hasznos kalauza lehet szülőknek, óvónőknek, tanítóknak és a gyermekolvasóknak a gyermek- és ifjúsági könyvek "útvesztőjében".

Míg a kötet az 1988 és 1993 között megjelent gyermek- és ifjúsági könyvekből közölt válogatást, az adatbázisban a 1994 és 2005 között kiadott vagy újra kiadott könyvekből találnak bőséges (mintegy 750 címből álló), és igényesen összeállított választékot az érdeklődők. Olyan szépirodalmi művek szerepelnek benne, amelyek valódi értéket képviselnek, és maradandó élményt nyújtanak a gyermekolvasóknak, tehát képesek arra, hogy megszerettessék az irodalmat, az olvasást valamennyi korosztállyal. A mostani válogatást Boldizsár Ildikó mesekutató lektorálta. Reményeink szerint az adatbázis évről évre folyamatosan bővül majd, és nem csupán további szépirodalmi művekkel gyarapodik, hanem a gyerekeknek készült ismeretterjesztő könyvekkel is.

Az adatbázisban szereplő műveket korcsoportok szerint, valamint "műfaj" szerint is besoroltuk, de úgy is csoportosítottuk, hogy inkább fiúknak vagy lányoknak, netán mindkét nemnek egyaránt ajánlható az adott olvasmány. (Az adatbázisban használt tartalmi/műfaji kategóriák listáját úgy kapja meg a használó, ha a keresőablakba beírja az általa keresett kifejezés kezdőbetűjét, így láthatja, milyen fogalmakra kereshet!) Ennek megfelelően, a használó által meghatározott szempontot, szempontokat megadva lehet böngészni az adatbázisban, de lehet úgy is keresni, ha valaki egy adott szerző műveiről vagy konkrét művéről szeretne tájékozódni. A különféle keresési szempontok alapján kapott "találatokról" a Nyomtatási nézet segítségével listák készíthetők. Ezen kívül lehetőség van az ajánlott és elolvasott könyveket 1-től 5-ig terjedő skálán osztályozni és így véleményt nyilvánítani, ezáltal felkelteni mások érdeklődését a könyvek iránt!

A gyermekirodalmi adatbázisban szereplő könyvek között vannak régebbi és újabb kiadásúak, tehát nem biztos, hogy a könyvesboltokban mind megvásárolhatók, de a gyerekkönyvtárakban bizonyosan megtalálhatók. Kérjük, keressék fel a könyvtárakat! Jó olvasást kívánunk!

Az adatbázis használóinak véleményét, javaslatait, észrevételeit a megadott e-mail címen (kiskla@oszk.hu) várják a közreadók, szerkesztők és összeállítók.
Reméljük, az összeállítás örömére szolgál mindazoknak, akiknek készült: gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak egyaránt!

© 2007 HUNRA - Magyar Olvasástársaság
A HUNRA megbízásából összeállították a Könyvtári Intézet Gyűjteményszervezési osztályának munkatársai

forrás: http://www.ki.oszk.hu/gyerekirodalom/

2007. október 31., szerda

A magyarság rokon népei - az újgurok - dr. Máthé Lajos előadása

dr. Máthé Lajos (balról magyar zászlóval) A magyarság rokon népei - az újgurok - ünnepek, építészet, zene - dr. Máthé Lajos előadása

november 13-án kedden 17.30-tól

a Földes Gimnáziumban.

http://www.mandorla.hu

2007. október 30., kedd

Sámánizmus és spirituális gyógyítás - Annie Fuller

Annie Fuller 2007. november 4-én vasárnap 17.30-tól,
a Földes Gimnáziumban.

Közreműködik a
Fényhozó Hun-Magor Dobkör

"Világunk nagy része szenved és ez nem csak egyes helyekre vagy országokra összpontosul. Ezt látom bárhová megyek, vagy bárhol élek a gazdagnak mondott nyugati világtól kezdve a harmadik világig. Túl sokan vagyunk, akik megélünk, vagy mondhatnám, túlélünk valamiféle fizikai, érzelmi, energetikai és/vagy spirituális diszharmóniát. Utazásaim során sokféle emberrel találkozom különféle országokból, kultúrákból és amikor felfedezik, hogy egy gyögyító ember vagyok, elkezdenek beszélgetni velem. Meghallgatok sok történetet és néha még a szívszaggató belső küzdelmeknek is szemtanúja vagyok. Úgy tűnik mindannyiunk keres, néha kétségbeesetten valamiféle békét, vagy szabadságot.
Mi igazán egy nagy család vagyunk.

Ha egy lehetőség felmerül, függetlenül attól, hogy a gyógyító szobámban vagy egy hotelben, vagy éppen az utcán vagyok, felajánlom a segítségemet és gyógyulás történhet..."

The light of love is all / Minden a szeretet fénye

Honlap: www.fullcirclespiritualhealing.com


forrás: http://ww.mandorla.hu

2007. szeptember 24., hétfő

Tekerő

Élő mépzene a Duna Nettv-n

Tekerő http://www.dunatv.hu/felsomenu/nettv?video=566489

Kőrispatakon

2007. szeptember 4., kedd

2007 Árpád éve

http://www.kisgyor.hu/AKTUALIS/szittya_unnep_2007.pdf

„Emlékezzünk régiekről
Szkítiából kijöttekről,
Magyaroknak eleikről
És azoknak vitézségükről.”
Csáti Demeter éneke
ŐSÖK NYOMÁN – HADAK ÚTJÁN
A 24 hun törzs találkozója - III.Kisgyőri Szittyaünnep
Időpont: 2007. szeptember 8-9.
Helyszín: Kisgyőr, a Petres-tó völgye
Az ősi hun-magyar harcművészetek, szertartások, hitvilág, életmód bemutatása.
Rendezők: Kisgyőr Község Önkormányzata, Baranta – Hagyományos Magyar Harcművészetek
Szövetsége-Vukics Ferenc, Baranta Lovas Szakosztály-Kelemen Zsolt,
Miskolci HejőTörzs, B.-A.-Z. Megyei Huszár Hagyományőrző Egyesület, Haza-Húzó Íjász
SE(Miskolc-Görömböly),Magyar Nemzetőrség, Bükkaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete
Programterv:
Szeptember 8. szombat:
  • 9.00 óra: Toborzás a faluban
  • 10.00 óra: Köszöntés – Hadba hívás a Borkútnál - vonulás a Petres-tóhoz
  • 11.00 óra: Ünnepi megnyitó, sztyeppei harcmodor, baranta bemutató, csatajelenet,várostrom
  • 13.00 óra - 13.30 óra: Ebédszünet
  • 13.30 óra Kulturális program: Berkő népdalkör(Felvidék), Avas Táncegyüttes,Kis ForrásZenekar,Huszár táncosok, Kisgyőri Népdalkör, Énekmondók, Táncosok, Zenészek
  • 15.00 óra: Nevezéses lovasverseny, lovas és, talpas íjászverseny, baranta verseny
  • 18.00 óra: Moldvai táncház - Vezeti: Barsi Csaba, zene: Kisgyőri Folk Együttes
  • 20.00 óra: Bíró András Zsolt antropológus vetítettképes élménybeszámolója, a Kazaksztánban élő rokonainknál tett látogatásról.
  • 21.00 óra: Tűz melletti szertartás, az ősök tiszteletére. Vezeti: Csikós Sándor, közreműködik: Fényhozó Hun – Magor Dobkör
9. vasárnap:
  • 10.00 óra: Szittya-íjászverseny, kerejköböre (páros lóverseny), buszkasi( lovas kecskevadászat) íjászverseny, baranta bemutató.
  • 15.30 óra: Eredményhirdetés, díjak átadása
  • 16.00 óra: A Szilaj Dobkör koncertje
A rendezvény ideje alatt egész napos kirakodóvásár, kézműves bemutató, játszóház, lovagoltatás.
Bővebb információ: Grúz Attila Tel.: 46/477-897;20/ 469-6532 Szemán János Tel.: 30/219-9514
e-mail: kisgyor@telehaz.hu honlap: http://www.kisgyor.hu

2007. július 10., kedd

Háromszor hármas testvéri szerződés a torgaji madjar törzzsel (Kazahsztánban Kumsik város, Ajtuar folyó partján lett ismertetve)

Véget ért a távoli Kazakisztánban a madjar törzsek ülése (kurultáj), amely egyben egy másfél ezer esztendő után létrejövő magyar-madjar találkozó is volt. A Sárga-folyó (Szári-özön) partján, Saga főterén a találkozó három napján - július 6-8. - a magyar és a kazak zászló mellett a Magyarok Világszövetsége és a székelyek zászlaja lobogott.

Háromszor hármas testvéri szerződés megkötésében állapodtak meg a sagai kurultáj szervezői, a magyarországi küldöttség és az MVSZ. A Szári-özön partján, 2007.07.07-én keltezett szöveget július 8-án Kumsik mellett, az Ajtuar (Holdtűkör) folyó partján ismertette András Imre, az MVSZ Kárpát-medencei régióelnöke. A szerződést július 10-én Arkalikban írják a szervezők nevében Dr. Bíró András Zsolt és Kurmangazi Sokpituli, aki a madjar törzsi vezetőket is képviseli, Vukics Ferenc és Dr. Magyar Gábor a magyarországi küldöttség nevében, valamint András Imre a Magyarok Világszövetségének képviseletében

Háromszor hármas testvéri szerződés a torgaji madjar törzzsel.
1.. Mindenható égi isteneink és szent embereink rendjét megtartjuk, kultúránkat megőrizzük, földjeinket birtokoljuk, idegeneknek el nem adjuk.
2.. Népeinket, testvéreinket és családjainkat számon tartjuk az idők végezetéig, életünkben és halálunkban.
3.. Gyermekeinket megtanítjuk mindezekre, őket együtt neveljük, és szövetségünk megtartását velük együtt vállaljuk.

Budapest, 2007. július 9.
MVSZ Sajtószolgálat

Sajtótájékoztató 2007. július 26.
mms://www.arpadhir.hu/archive_studio/live_studio_20070726_10.wmv

2007. július 8., vasárnap

Magyar mise Lujzikalagorban

Július 2-án, hétfőn reggel fél kilenckor négy pap celebrált magyar misét Lujzikalagorban. Mindannyian kalagori származásúak és Gyulafehérváron végezték teológiai tanulmányaikat. Salamon Antal Kostelken, Salamon József és Palkó Ágoston Gyimesbükkön szolgáló atyák a vasárnap felszentelt Vornicu Krisztián iniciális miséje végett érkeztek szülőfalujukba.

A falubeliek közül sokan részt vettek a magyar misén, és áhítattal hallgatták a papok szavait.
Moldvában ritkán hallani magyar szót a templomokban, erre a szentmisére Magyarországról, Németországból is érkeztek erdeklődő vendégek a szentmisére.

Képek

forrás: csango.ro

2007. július 6., péntek

Arvisura ismerősöm ajánlására

iwiw üzenőfalról:
Kedves Barátunk!

Szeretettel meghívunk, elvárunk arvisurai Nagyszalánkra, ahol a felpezsdült regékről beszélgetünk kötetlenül.
Az Öregek Tanácsa az esti tábortűznél a 24 papi rang szerint hajlandóságod és képességeid alapján e rangok közül valamelyiket adományozza.
A másik tűzön hagyományos kunsági, pontosabban csólyosi csirkepaprikást főzünk. (Kanalat hozz magaddal az iszákodban, akkor is, ha nem vagy iszákos!)
Az ifjúsági vitézek közül Kozsdi Tamás tart előadást, de Te is szólhatsz, ha szándékodban áll.
Helyszín: Pomázon a Kőhegy alatti lankás Elsik-Mérai birtokon lesz a Szala. A pomázi református templom előtti parkolóban felvezetők várnak, hogy az 5 km-es úton a helyszínre találj.
Időpont: 2007. 07. 08. 10. 00 –tól.
Érdeklődni lehet: 30/325-8539 Harkai István
Ha van kapcsolatos arvisurai anyagod, kérünk, mutasd be, s elektronikus úton letároljuk! Ha intimitások is vannak benne, azt természetesen kihagyjuk.
Szeretettel várunk:
Harkai István, Szirti László, Elsik Gábor

további info:
info:http://www.arvisura.lap.hu